-Kelj már fel kisdiák.Hisz vár minket a suli! - A párna alól rálestem az órára: 05:14.Utoljára akkor keltem ilyen korán amikor tizenöt évesen kivittek az erdőbe edzeni.
-Nem hallod? Kelj fel,az első napon jól kell kinézned! Ezért állítottam egyel előrébb az órádat.
-Mmmm...Megöllek. - Motyogtam mire elkezdett az ágyamon ugrálni.
-Jó! Nem én fogok zsíros hajjal,béna öltözékkel és rossz lehelettel suliba menni.Viszontlátásra!- Mikor nagy csattanással becsukódott az ajtó,észbe kaptam.Az első nap.Új embereket fogok megismerni és új dolgokat fogok tanulni.Amint ezeket végig gondoltam az álom egy csapásra elszállt és a fürdőbe rohantam.Azt sem tudtam mivel kezdjem,aztán eszembe jutott a zsíros,lelapult hajam ezért beálltam a zuhany alá.A forró víz nyugtatóan hatott a fékezhetetlen izgalmamnak.A hajamra ráfért egy alapos mosás,és amikor végeztem a szárítással,a barna fürtjeim hálásan omlottak le a derekamig.Sosem szerettem kivasalni vagy begöndöríteni mert nem találtam természetesnek és sminket sem raktam.Miután végeztem a fürdőszobai teendőkkel egyenesen a ruhásszekrényemhez siettem,és kivettem a legnormálisabb darabokat,amik nem azt sugallják hogy "Hali,új vagyok és egy Vérfarkasvadász családba tartozom." Feketéből volt a legtöbb,és ettől mindig úgy néztem ki mint valami szomorú sorozatgyilkos.Szerencsére addig turkáltam a ruha lavinában amíg meg nem találtam a cicás pulcsimat.Nem volt valami dizájner darab,soha,de én valahogyan mégis imádtam.Sima kötött pulcsi barna alapon és egy fehér macska nyújtózkodik rajta.Már csak a farmerom hiányzott,és készen voltam.
Már indultam ki az ajtón amikor kopogást hallottam.
-Igen?
-Szia Isabelle.Örülök hogy fent vagy.Készen állsz? - Apa kérdő tekintettel állt az ajtóban félénk mosollyal az arcán.Fel volt öltözve,talpig feketében: Vadászni ment.Megint.
-Jó reggelt Apa.Hová indulsz? - A hangom közömbös mégis érdeklődő volt.Láthatóan nem örült a kérdésnek.
- Átugrom Jim-hez.Meg kell valamit beszélnünk és azt...-
-Miről van szó? - Meg sem vártam amíg befejezi,máris elkerített az izgalommal kevert félelem.
-Kicsim...Nem szeretném ha ebbe beleavatkoznál.Ez komoly dolog.Kérlek,mondd meg a benned levő kalandvágynak hogy kicsit nyugodjon le,jó? A te érdekedben.Majd az öreg rókák elviszik a balhét. - Mondta és rám kacsintott.Bólintottam,és amikor kiment ránéztem az órámra. 07:15. Mi a pokol?!
Mikor leszaladtam a lépcsőn anya a reggeli erős,fekete kávéját szürcsölgette az asztalnál előtte pedig a pénztárcája nyitva állt.Annabeth szintén lent várt.
-Szia! Figyelj kicsim,itt a kaja pénz,jó? Ne izguljatok,elintéztem mindent.Indulhattok. - Mindketten megöleltük anyát és elindultunk a bejárat felé mikor vissza szólt.
-Hé....Sok sikert az első napon! - Bólintottam,és már majdnem kint voltam amikor apa megállított.
-Ezt ne hagyd itt. - Nagy meglepetésemre a kezembe nyomta a kínai tőrjeimet.Két hónapja elvette tőlem,mert azt mondta nem tudom használni és gyakorolt velem.Minden vadászat előtt belemártottam kék sisakvirágba,ami mérgező a farkasok számára.
-Dave! Ugye nem gondoltad hogy a lányod majd két gyilkos fegyverrel megy iskolába?! - Anya láthatóan köpni nyelni nem tudott,de apa csak betette a táskám legmélyebb zugába és rám kacsintott.
-Nyugodj meg Melinda,csak a biztonság kedvéért.Ez Beacon Hills.
-Vigyázok majd anya.Megígérem. - Azzal kiléptünk a házból.
-Ugye tudod hogy neked kell elvinni?! - Kérdezte Annabeth nekidőlve a kocsimnak.
-Hát persze...... - Sóhajtottam és beültünk az autóba.Annabeth lányos parfümje belepte az egész teret ezért lehúztam az ablakot és bekapcsoltam a rádiót.A Pretty Reckless énekesének hangja megtörte a csendet és nyugodtan tudtam vezetni a suliig.Az viszont nyugtalanított hogy két gyilkos fegyver pihen a táskámban.
-Itt vagyunk! ó,istenem! Mennyi diák.Én félek,Isabelle...-
-Hagyd már abba! Ez csak egy suli.Mi reggel unottan eljövünk,végig szenvedjük a napot és kész.Na gyere. - A lábam azonnal remegni kezdett amikor kiszálltam.Alig láthatóan megigazítottam a hajam és elindultunk.
Jó volt látni ezt a sok diákot,ahogyan a parkolóban szórakoznak vagy a padoknál beszélgettek.Olyan normális volt.
A gondolkodásomat a csengő elviselhetetlen hangja szakította félbe,Annabeth pedig már ott sem volt.Szuper.Ennél elveszettebb már úgy sem lehetek,gondoltam,és elindultam a bejárat felé.
-Te jó ég...Hol a pokolban van a hármas terem.... - Motyogtam,és akkor megláttam a folyosó közepén egy fekete hajú lányt.
-Bocsánat? Ne haragudj,meg tudnád mondani merre van a hármas terem? - Felnevetett aztán bocsánatkérően nézett rám.
-Neked is Irodalom órád lesz? Szuper! Gyere,ott az apám,megkérdezem..Egyébként...Én is új vagyok. - Kedves tekintete az enyémbe fúródott,és csak most tűnt fel hogy kínai származású.Rám mosolygott mire én is vissza.A kezét nyújtotta és azt mondta:
-A nevem Kira Yukimura.Téged hogy hívnak? - Megráztam a kezét,és bemutatkoztam.
-Isabelle Patron.Nagyon örvendek.
-Én is! Na gyere....Apa? Bocsi,hogy zavarlak.Megmondanád merre van a hármas terem? - A fickó le sem tudta volna tagadni hogy Kira édesapja.Ugyan olyan barátságos arca volt és szeme.
-Kicsim! Már rég bent kellene lenned! Menjetek egyenesen,aztán forduljatok balra,na ott az első ajtó.
-Köszi! Gyere,menjünk! - Kira belém karolt és futottunk ahogy csak bírtunk.
Mikor bementünk az egész osztály hangosan beszélt és nevetgélt.Megkönnyebbülten felsóhajtottam: A tanár még nincs bent.
-Nézd,ott van hátul két hely.Gyere. - Körbenéztem és szemügyre akartam venni az osztályt,de akkor megcsörrent a mobilom.Aztán Kiráé,és mindenki másé.
-Sűrű fekete felhők zárták el előlünk a nyílt tengert.A borús égbolt alatt komoran hömpölygő víz pedig mintha egyenesen a világ vége felé sodródott volna.Talán nem is vezetett máshová mint a sötétség szívébe.Így szól az utolsó sora az első könyvnek amit idén veszünk.És egyúttal,ez az utolsó SMS,amelyet órán olvashattatok.Kapcsoljátok ki a mobilokat. - Mindenki tátott szájjal nézte a tanárnőt,aki derűs mosollyal mondta el mindezt.Ránéztem Kirára aki épp a telefonját rakta el,én pedig éppen a táskámba akartam rakni amikor hozzáértem a tőrökhöz.A kezemen lila foltok borították.Hm,szóval apa elvégezte helyettem a mártogatást.
-A nevem Miss Blake,és én vagyok az új Irodalom tanár. Nos..Az első feladat,oldjátok meg a feladat lapot.Scott? - A tanárnő a második sorban ülő fiúra nézett aki kapkodva emelte fel a fejét.
-Tessék tanárnő?
-Kérlek,oszd ki ezeket.Köszönöm. - A Scott nevű fiú szépen sorjában osztotta ki a lapokat,és amikor oda ért hozzám habozott.Alig vettem észre hogy a tekintete a foltos kezemen időzik.Óvatosan eltakartam mire ő bocsánatkérően elmosolyodott és tovább állt.Ez fura volt.
Megpróbáltam a hihetetlenül unalmas feladatlapra koncentrálni,amikor pedig nyílt az ajtó és egy öltönyös pasas jött be az egész osztály felnézett a lapról.
-Khm.Scott-ot elkérte az édesanyja. - Mondta alig hallhatóan mire a tanárnő felszólította Scott-ot,ő pedig kiment,Miss Blake-vel együtt.
-Fhu,ez a feladat lap. - Motyogta Kira mosolyogva. - Hé,nincs kedved velem ebédelni?
-De.Persze. - Válaszoltam mire a tanárnő bejött.
-Folytassátok!
-Pszt! Mikor költöztetek ide? - Kérdeztem suttogva,de mielőtt válaszolhatott volna,valami neki csapódott az ablak üvegnek.A következő pillanatban egy hatalmas vérfolt éktelenkedett az ablakon,az osztály pedig tátott szájjal figyelte.A tanárnő lassan odasétált az ablakhoz,a tekintetem pedig a kint repkedő rengeteg madárra tévedt.Kezdtem pánikba esni.És nem én voltam az egyetlen.
-Te jó ég! Mindenki! Le a földre! - Mire észbe kaptam Kira lerántott a pad mögé,csak a diákok sikoltozását és a törött üveg hangját hallottam.Annyira gyorsan történt hogy fel sem fogtam igazán.
-Mi a fene ez?! - Próbáltam kiszabadítani magam Kira szorításából,és amikor felnéztem a pad mögül egy madár csapódott az arcomnak.
-Isabelle! Te jó ég! Jól vagy? - Kérdezte Kira,én pedig kétségbeesetten tapogattam végig az arcom.Pár karcoláson kívül megúsztam.Kira arca viszonylag ép volt,de őt is eltalálták párszor.
A sikoltozás és a károgás csitulni kezdett és akkor egy férfi rontott be az ajtón.
-Mindenki jól van?! Mi a fene történt?! - Kirával lent feküdtünk a földön,a többiek vagy zokogtak,vagy meg sem bírtak szólalni.Erőt vettem magamon hogy felálljak és körülnézzek.A padlót fekete toll és vér borította,a diákok többsége még mindig nem bírt megszólalni,Miss Blake pedig oda jött hozzám.
-Jól vagy? - Hevesen bólogattam,és felsegítettem Kirát. - Rendben emberek! Hamarosan megérkezik a mentő és a rendőrség,addig nyugodjatok le és akinek fájdalmai vannak az jöjjön hozzám!
-Mi a fene volt ez? Jól vagy? - Kira aggodalmasan nézett rám,és én is rá.
-Velem minden oké,és te jól vagy? Ez aztán fura volt. - A következő pillanatban két mentős jött be és négy rendőr.Mindenkihez odamentek hogy ellenőrizzék jól van-e,aztán jött még valaki.
-Isabelle! Jól vagy kicsim?
-Apa,mit keresel itt? - A hangom éles volt,de ugyan akkor örültem is hogy itt van.Oda szaladtam hozzá és a karjaiba vetettem magam.
-Amint meghallottam hogy mi történt azonnal rohantam érted.Mi a fene történik?! Ez a második eset a héten. - Felemeltem a fejem és belenéztem aggodalmas tekintetébe.
-Apa,most már jobb lenne ha elmondanád,mi a pokol folyik itt? - Habozott egy pillanatig,aztán nyílt a szája.
-Nem rég...nem rég felfedeztük hogy egy újabb falka jött a városba.Öten vannak,két Omega és három Alfa.Tudod mit jelent ez?
-Nem...Nem igazán,három alfa..... - És akkor leesett.Apa sokat mesélt régen nekünk az Alfa falkákról.Az egész falka csakis alfákból áll,de nekik is van vezetőjük: A neve Deucalion,vagy Démon farkas.
-Érted már? - Kérdezte,én pedig alig láthatóan bólintottam.
-De mit keres velük két Omega?
-Ezt akarjuk kideríteni.De ti kimaradtok ebből,túlságosan tapasztalatlanok vagytok..-
-Apa! Egész nyáron harcművészetet tanítottál,meg hogy hogyan kell bánni a tőrökkel,fegyverekkel és íjakkal.Mondd,mi kell még? - Csak nézett,a következő pillanatban pedig egy ismerős hang csendült fel a teremben.Apa teste megfeszült.
-Allison! Minden rendben? - Chris Argent volt az.Először nem vett észre,de aztán ő is megdermedt és halványan elmosolyodott.
-Dave...Nem is tudtam hogy a lányod ide jár.Üdv,Isabelle.
-Üdv,Mr.Argent. - Nem utáltuk egymást,sőt,régen nagyon sokat jártak hozzánk és Allison-ra is emlékszem.Viszont mikor egy éve átpártoltak a farkasokhoz apa kiborult.Nem értette,hogyan szövetkezhetnek ilyen szörnyetegekkel.
-Chris,örülök hogy újra látlak.Figyelj....Lehet hogy elkéstem,de őszinte részvétem.Viktoria remek ember volt. - Argent bólintott és közelebb jöttek hozzánk.Alig tudtam Allisonra nézni,mivel láthatóan felismert.Tekintete barátságos volt,és alig láthatóan oda intett,én pedig elmosolyodtam.
-Köszönöm Dave.Mi viszont most megyünk,Dave....Lehet hogy beszélnünk kéne majd. - Apám bólintott,és Argenték a kijárat felé vették az irányt amikor a Seriff megállította őket.
-Mr.Argent! Semmit sem tud a történtekről,ugye?
-Hogy én? - Chris láthatóan meglepődött.
-Hisz.ezek a madarak nem mindennapi módon viselkedtek,maga meg már látott ilyesmit,ugye? - Allison és a Seriff kérdő tekintettel néztek Chrisre.
-Nem tudom miből gondolja hogy lett volna szerencsém ilyesmihez. - Stilinski Seriff-et váratlanul érte a válasz.Gondolom.
-Elnézést,én....Meg mertem volna esküdni hogy a fiam szerint maga tapasztalt vadász. - Mr.Stilinski hátra mutatott egy közepesen magas,barna hajú fiúra.Allison vigyorogva nézett az apjára.
-Hát persze.....De csak voltam! - Jelentette ki,a seriff pedig bólogatva tovább állt.
Apa megérintette a vállam és kifelé vezetett mikor megálltam.
-Öö...Apa,menj csak,nekem még beszédem van az egyik barátommal...Úgy is kocsival jöttem. - Habozott,aztán mosolyogni kezdett.
-Hát rendben.Örülök hogy szereztél barátot.Siess haza! - Vissza mentem az osztályba és a padhoz siettem amelynél Kira ült az apjával.
-Kira..Minden rendben veled?
-Biztosan te vagy Isabelle! Kira egész végig arról beszélt,mennyire aggódik érted.Nagyon örülök hogy a lányom végre talált magának egy barátot.Jaj elnézést...Én Mr.Yukimura vagyok! Nagyon örülök. - Megráztam a férfi kezét,és amikor Kirára néztem alig hallhatóan azt suttogta "bocsi".
-Nagyon örvendek Mr.Yukimura! Isabelle Patron vagyok.Csak tudni szerettem volna hogy Kira jól van-e. - A következő pillanatban egy férfi hang szólalt meg a hangszórókból.
-Figyelem Diákok! A furcsa események ellenére a tanítás az órarend szerint folytatódik! - Az osztály fele csalódottan felsóhajtott,de én örültem.
-Isabelle! Nincs kedved ma nálunk vacsorázni? Jobban megismerhetnénk téged.Megsúgom..Eddig te vagy az egyetlen akit Kira bemutatott...-
-Apa! Ha így fojtatod még Isabelle is kerülni fog!
-Semmi gond.Szívesen átmegyek,ha nem probléma. - Mondtam kedvesen,és Kira arcáról eltűntek a haragos felhők és ő is elmosolyodott.
-Nagyszerű! Akkor várunk! Nem is zavarok tovább,sziasztok. - Leültem Kira mellé aki a szemét forgatva azt mondta.
-Teljesen kiakaszt! - Elnevettük magunkat,és végre kicsengettek. - Gyere,menjünk.Milyen órád lesz?
-Ööö.Azt hiszem Finstock tanár úrral lesz Gazdasági ismeretek. - Gyorsan ránéztem az órarendemre.Négyes terem,Gazdasági ismeretek.Kira csalódottan leengedte a kezeit.
-Nekem matekom lesz.Mennem kell.Később találkozunk! - Intettem majd elindultam a négyes terem felé mikor megállított egy férfi.
-Ön Isabelle Patron? - Alig láthatóan bólintottam amikor a kezembe nyomott egy lakatot és egy cetlit amire számok vannak írva. - Tessék,ez a szekrénye kódja és zárja.A negyvenhármas lesz az.
-Köszönöm. - Mondtam és megkönnyebbültem.Végre nem kell magammal hordanom a két nyamvadt tőrt!
Siettem hogy megtaláljam a szekrényt és hála az égnek még becsöngetés előtt meg volt.Mikor végre beletömködtem a táskámat és biztos helyre tettem a tőröket becsuktam a szekrényt.
-Isabelle...Szia. - Ugrottam egy nagyot amikor Allison rám köszönt.
-Szia Allison.Rég nem láttalak.Hogy vagy? - Fogalmam sem volt mit kellene mondanom.Három éve nem láttam őt,és a szüleink sincsenek olyan jóban.Kínos helyzet...
-Én meg vagyok.És te? Jó újra találkozni. - Barátságos mosoly jelent meg az arcán,mire én is vissza mosolyogtam.
-Igen és...Figyelj,én nem ítéllek el.Tudod,amiatt hogy velük vagytok.
-Ezt jó hallani,viszont szeretném ha egyszer leülnénk beszélgetni.Úgy igazán..Erről a helyzetről. - Meglepett Allison mondandója.Azt hittem sosem akar velem beszélni vagy látni.A tekintetem lejjebb tévedt és hirtelen megláttam egy zúzódást a karján.
-Jó..Jó persze.Hé,mi történt a karoddal? - Ránézett és elkerekedett a szeme.
-Te jó ég,ezt még nem is láttam...Az előbb egy lány...- Hirtelen elhallgatott és körbenézett. - Az előbb egy lány furcsa dolgokat kérdezett tőlem,és megszorongatott.
-Milyen kérdéseket...-
-Sziasztok! Isabelle és Allison! Jó látni hogy beszélgettek.Komolyan mondom.Nézd Isabelle,én nem akarok rosszba lenni a családoddal.Úgy hogy kérlek,ne gondold azt hogy nem kedvellek,jó? - Chris Argent őszinte mosollyal futott be és pedig ugyan ilyen őszintén bólintottam. - Mi lenne ha hazavinnélek titeket?
-Jaj nem köszönöm,én kocsival jöttem. - Mondtam.
-Hát rendben.Viszlát Isabelle.
-Szia! - Kiáltott vissza Allison és vissza intettem.Egyedül maradtam és elindultam órára,de akkor egy lány elkapta a karomat.
-Hol van Scott McCall?! - Állandóan a háta mögé nézett és rettentően remegett. - Beszélnem kell vele!
-Ne haragudj,de sajnos nem tudom..Le kellett lépn..-
-Segíts! Jönnek! - A következő pillanatban két fiú lépett elő,de akkor tudtam már hogy mi van.Míg én kivettem a tőröket a szekrényből meghallottam a vicsorgást,de a lány eltűnt.Befutott egy szobába,én pedig utána.
-Kik ezek?! - Kérdeztem olyan halkan amilyen halkan csak lehetett.
-Két Omega.Nem tudjuk őket elintézni.Az mi...? - Mutatott a kezemben lévő tőrökre. - Ki vagy te?!
-Vadász vagyok.Ezek pedig sisakvirágba mártott tőrök. - Mondtam miközben letörte egy seprű nyelét aztán megforgatta. - Látom te sem vagy teljesen tapasztalatlan.
-Hát nem.Gyere! - Elkezdtünk befelé futni,amíg el nem értük a leghátsó öltöző szekrényeket.
Az ajtó kinyílt,és teljesen elkerített az izgalom.A lány hevesen lélegzett és mindenhonnan folyt róla a víz.Egyértelmű hogy őt keresik,gondoltam.Aztán meghallottam még egy hangot,aztán még egyet.Vicsorgás és kopácsolás.Biztosan nem csak ketten vannak.Megszorítottam a tőröket,a lány pedig rám bólintott.Támadó állásba állt és kiment.Megőrült,gondoltam magamban és követtem.Összesen négyen voltak.Kettő előttünk és kettő mögöttünk.Az ismeretlen lány azonnal rátámadt az előttünk lévő testvérpárra és én megfordultam.Egy nővel és egy férfival találtam magam szemben.A nő támadt rám először,de szerencsére meg tudtam vágni.Felsikoltott,de sajnos a seb azonnal begyógyult.Amikor ránéztem,nem hittem a szememnek.A nő szeme vörösen virított,ahogyan a férfié is.A rohadt életbe...Nem fogom túlélni..Ez az alfa falka..Ezek jártak a fejemben miközben lecsaptam rájuk újra és újra.Mikor megfordultam láttam őt ahogyan elintézi a farkasokat,de a nő jött és nem kímélte a lányt.Elborzadva néztem a jelenetet amint a mezit lábas nő pördül egyet a levegőben és a karmaival lecsap a lányra,aki magatehetetlenül csapódik a földhöz.A nő egy győzedelmes üvöltés után hozzám fordult.
-Fogd le Ennis,ő veszélyesebb mint a kis barátnője. - A mögöttem álló férfi erősen megragadta mindkét kezem amitől felszisszentem.
-Engedd el. - Az ötödik is előjött.Először csak kopácsolást lehetett hallani,és aztán megláttam a...Vak Fickót ahogy éppen kieresztett karmokkal felénk jön.Az Ennis nevű vérfarkas a földön fekvő lány mellé lökött.A férfi szeme borzalmas volt.Az egyik pillanatban a színe egy döglött haléra emlékeztetett és tiszta véreres volt,de a másikban már vérvörös.A férfi a mellettem lévő lányhoz ment először.Tudtam,mi fog következni.
-Gyönyörű...És dacos,jól mondom? - Játékos hangja borzalmas volt.
-Tudom a titkodat! Tudom hogy rettegsz tőle! - Zihálta a lány,mire a férfi felnevetett.
-Egy tizenéves kölyöktől?
-A férfitól,akivé válik.
-Tisztában vagyok,miféle veszély rejlik benne. Ugyan akkor úgy hallottam hogy a fenyegetés kiiktatásának legésszerűbb módja,ha mással végeztetem el a piszkos munkát. - Fogalmam sem volt miről beszél,de a lány még jobban elkezdett zihálni,és azt suttogta:
-Derek.... - Hirtelen a férfi felemelte a karmait és lecsapott a lányra,aki eszméletlenül zuhant a földre.Majdnem felsikoltottam,de csak majdnem.Az apám megtanított hogyan kezeljem ha elfognak.A férfi rám nézett,és fájdalmat láttam az arcán.Tiszta,keserves fájdalmat.
-Jobban teszed,ha elkerülsz minket,mert ha nem....Akkor a következő találkozást nem éled túl. - Azzal elindult a kijárat felé a többi farkassal és a lány Holttestével együtt.
Elmentek,én pedig élek...Mi a pokol...Mi a pokol..
-Mi a pokol!!? - Kiáltottam kikelve magamból és megéreztem.Megéreztem a bennem áradó erőt.Majd felrobbantam tőle.
-Ne...Ne,kérlek ne most...Ha eddig el bírtam nyomni,miért most?! - Oda szaladtam a tükörhöz,és megláttam.Megláttam a tüzesen virító narancs színű szemeimet.A lámpák pislákolni kezdtek és enyhe forróságot éreztem a teremben,tudtam: Ha nem csinálok valamit,akkor mindenki megtudja mi a titkom.
